Aki ma pedagógus Magyarországon, tudja, miről beszélek. Amikor visszafelé kell igazolni a munkával telt évek érvényességét.

De itt most nem erről lesz szó, csak metaforikusan: még november 29-én történt az esemény, és ha az életemről kellene portfóliót készítenem, ezt biztosan bevenném.

Úgy kezdődött, hogy kaptunk egy szűkszavú meghívót kiállításmegnyitóra. A címe sokat nem mondott nekem: Szemtanú és mártír. Helyszín az egyetem új központi épülete. Gondoltam, valami unalmas megemlékezés lesz valami fontos emberről. Azért mégis úgy gondoltuk, el kell fogadnunk a meghívást, legalább betesszük a lábunkat az épülőfélben lévő, hiper 21. századi épületbe is.

Természetesen, a férfiak számára már csütörtökön megvolt a megnyitó. Ebben az országban nem csak annyi a különbség, hogy az ő személyi számuk egyessel kezdődik... (A delfinek helyezéséről nem tudok semmit:P)

Szombat délután 4 körül belebújtunk az abayánkba (túlságosan nem öltöztem alá, ha értitek, mire gondolok), és a szállóhoz jött értünk a busz. Azzal kimentünk a compoundra, összegyűjteni a többi magyar kolléganőt, majd az egyetemre hajtottunk. Itt némi tanácstalankodás után kiderült, pontosan hova, melyik bejárathoz kell mennünk. A főépület csarnokában már vártak minket, de ennél részletesebb tervvel nem rendelkeztek. Kivezettek egy kijáraton, a másikon be, de ugyanoda jutottunk, egy szobában leültettek, de rögtön mondták, hogy menjünk tovább. Szóval, ez is alaposan elő volt készítve:P A szervezők és más vendégek már abaya nélkül, különböző ruhakölteményekben lejtettek le s fel. Volt ott blézer-nadrág kombó, kisestélyi, koktélruha, egyszerű szoknya-blúz. Csak mi, magyarok feszítettünk abayában, közülünk is az újonnan érkezettek. Én kifejezetten bajban lettem volna, ha kötelező lett volna levenni:)

Itt a helyszín, ahol tévelyegtünk, illetve vonultunk a vörös szőnyegen (nem hiszem ugyan,hogy a Jónő blog összeállítást közölne az általunk viselt ruhakölteményekről, de legalább a hasra esésünkről se tudnak beszámolni:P)

Az épületen fényfestés látható, és a jelenlegi szaúdi király portréja a fő téma. A vonulók közül a szőke hajúak biztosan magyarok, más nemzetiségű fehér nő tudomásunk szerint jelenleg nincs a városban.

Betereltek minket a poszterek  és posztamensek közé. Kaptunk egy-egy óriás ajándékzacskót (tudjátok, azokat a színes, áttetsző függönyanyagból varrt zsákocskákat, csak kb. 30x40 cm-es méretben), és kiderült, hogy a  kendőket és abayákat lehet abba tenni.

Volt még némi toporgás, ami közben megtudtuk, hogy  a szaúdi uralkodócsaládból érkezik néhány hercegnő, ők lesznek a díszvendégek. Sorfalba állítottak minket, majd átszervezték, majd megint másként. Végül egyes sorban álltunk, hosszan a kiállítófal előtt kígyózva.

És egyszer csak érkezett öt nagyon elegáns hölgy, és jöttek szépen végig a sorfalon, és mindenkivel kezet fogtak. Te jó ég! Rögtön eszembe jutott Mr Bean, amikor a királynő érkezését várják a szállóban. https://www.youtube.com/watch?v=XlDAcRdiI4A Mit kell mondani egy ilyen helyzetben? Ráadásul a magyarok közül én álltam elsőként. Na, mindegy, megérkeztek, kezet fogtunk, mondtam, hogy "Pleased to meet you." Ők pedig megkérdezték, honnan vagyunk. Minden egyszerűen ment. A kézfogás után ők is levették az abayát. Nagyon elegánsan voltak öltözve, szinten abaya-szabású ruhában, de nagyon visszafogott pasztell színekben, a nyak körül és a mandzsettán körbefutó csillogó díszítéssel.

Ezek után lehetett végignézni a kiállítást. Képzeljétek, akkora megtiszteltetésben részesültünk, hogy minket, magyarokat az egyik hercegnő kalauzolt végig, angolul. Intelligens  volt, gyönyörűen beszélt angolul, és érdekes volt, amit mesélt. Így tudtuk meg, hogy a kiállítás Faisal szaúdi királynak állított emléket, aki a mi vezetőnk édesapja volt. A vezetőnk ismertetéséből egy nagy formátumú uralkodó, egy melegszívű ember és családapa, egy nyitott, intelligens, kíváncsi ember képe rajzolódott ki. A képekről is egy határozott, kellemes vonású, érdeklődő tekintetű férfi nézett ránk. 14 éves korában küldték először diplomáciai útra, Nagy-Britanniába. Nézzétek ezt a komoly, de érdeklődő tekintetet:

Tudjátok, hogy anglomán vagyok, de nem hallgathatom el: Londonban nagy lenézéssel fogadták az ifjú trónörököst. A franciák bezzeg komolyan vették! Így aztán a második angliai útján már megadták neki a kellő tiszteletet.

Lehet, hogy csak egy unalmas, pár képet és posztert tartalmazó tárlat lett volna, de ezzel a vezetéssel nagyon élvezetessé vált. Egy pici, személyes megjegyzés: emlékszem, hogy gyerekkoromban, a híradóban gyakran szerepelt "Fejszál szaúd-arábiai király" neve. Nem untatnék senkit a részletekkel, a Wikipédián lehet olvasni róla magyarul: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fejsz%C3%A1l_sza%C3%BAdi_kir%C3%A1ly vagy angolul: http://en.wikipedia.org/wiki/Faisal_of_Saudi_Arabia

Faisal 1975-ben, pont a 15. születésnapomon merénylet áldozata lett: az unokaöccse ölte meg, aki ellenezte a király haladó politikáját (valamint valószínűleg irigyelte a hatalmát). Ezért kapta a kiállítás a Szemtanú és mártír címet.

A tárlatvezetés után egy kis megemlékezésre került sor, ahol nagy meglepetésünkre - hiszen mindenütt azt olvastuk, hogy a zene és a tánc tiltott dolgok Szaúd-Arábiában - 6-10 éves lánykák tánccal szórakoztattak minket, miközben isteni kávét és gyümölcsturmixokat szolgáltak fel nekünk.

Sajnos, ez után kicsit elvetették a sulykot, ugyanis mintegy másfél órán át kellett arab nyelvű felolvasást hallgatnunk (valószínűleg egy doktori disszertáció Faisal király történelmi jelentőségéről), amiről SEMMIféle angol nyelvű tájékoztatást nem kaptunk. Egy ideig elszórakoztatott a hanglejtés, az előadó, de mivel egy kukkot sem értettünk, egy idő után unni kezdtük. Ráadásul a teremben úgy 15 Celsius fok lehetett (inside chill). Én vittem vágyölőt (gy.k. nylon térdharisnya), és fel is vettem, de a kardigánt a suliban felejtettem. Egy idő után kimentünk, és pár percig jól esett a kinti 34 fok:)

De minden szenvedésnek vége szakad egyszer, és következik a megérdemelt jutalom (ezt a közhelyszótárból másoltam:P).Díszvacsora várt bennünket, hatalmas tálak, csirke, bárány, marha, hal és tengeri herkentyűk, mogyorós rizs, zöldségek. Külön egy hatalmas gyümölcs-szobor, és két asztalnyi édesség. Inni szigorúan ásványvíz, gyümölcslé és kóla. Volt ének, zene és tánc is. Lolwah hercegnő is táncolt, méltóságteljesen és nagyon kecsesen. Nyilván őt nem volt szabad fényképezni, de a neten találtam róla egy arcképet:

Megtudtam, hogy ő a legjelentősebb az összes hercegnő közül, és komoly erőfeszítéseket tesz a nőtársai felemeléséért. http://www.nysun.com/foreign/princess-urges-saudi-women-be-allowed-to-drive/47412/

De inkább nézzétek a képeket. Bocsánat, de annyira éhesek voltunk, hogy csak a pusztítás után készítettük az első képet:)

Íme. a gyümölcsszobor, kétoldalt az édességek:

Édességek, még egyszer:

Az a jellem, aki most nem indul azonnal a hűtőszekrényéhez:P