Lassan kezdjük elkapni a "flow"-t. Bár néha még kilendülünk (pl. ha nem jön időre a taxi, amúgy "nyugati" módon 5 perc elteltével már telefonálunk. De azért kezdjük elhinni, hogy itt minden másképp folyik, és majd mi is átállunk erre az időszámításra. Amúgy a mai dátumot a címben látjátok. Elhiszem, hogy nálatok 2014 van, de itt másképp működik az idő (nem tudom, Einstein járt-e itt az előtt).

Szóval, nem elég, hogy az időszámítás kezdete eltér, de itt holdhónapokban mérik az időt, és bármilyen határidőt akarunk majd megadni, mindig lesz egy kibúvó, hogy a "másik naptár szerint" értették:)

Tegnap este elmentünk egy abayaboltba, hosszasan próbálgattunk (fülke nincs, csak rá a másik ruhára), választék volt, de a mérettel nem cicóznak: én pl. 5 cm-t húzok a földön magam mögött, de mondták, hogy az jó (Miya-miya.) Mi hiába mondtuk, hogy "Lá" (=nem), nem foglalkoztak vele többet. Lealkudtuk az árat, és mehettünk al-Láh hírével.

Utána a Rashid plázában kötöttünk ki, nem nagyon van más lehetőség. Beszélgettünk, sok mindent megtudtunk a részletekről. Például azt, hogy itt nem nagyon alszanak az emberek. Délután 3 és 6 között van valami szieszta-szerű, este 8-tól indul az élet, a boltok éjjel 1-ig nyitva vannak, az emberek éjjel 2 körül fekszenek, és reggel 4 körül kelnek. Az egész életritmust az imák rendje és az évszakok határozzák meg. Az imák rendje: napfelkelte előtt, napfelkelte után, delelőn, napnyugta előtt, napnyugta után. Évszakokból kettő van: "inside chill and outside hot": vagyis benti fagy (légkondi szigorúan 17 fokra állítva) és kinti forróság (éjjel néha 30 fok alá megy, de most nem néha van).

Ma reggel az egyetemen fogadtak bennünket. Nagyon megdicsértek, hogy ilyen szépen alkalmazkodtunk a helyi öltözködési viszonyokhoz. Rájöttünk, hogy az arab angolt elég nehéz megérteni, edzeni kell a fülünket hozzá. Kitöltöttünk egy csomó papírt (arab kérdésekre angolul válaszoltunk), lefénymásoltak iratokat, összetűzték, fényképet rátették, bedossziézták, sürögtek-forogtak. Aztán átküldtek egy másik épületszárnyba egy másik ügyintézőhöz, aki röviden közölte, hogy 'Insha-Alláh, bukra' (aki ennek jelentésére emlékszik fejből tegnapról, elszopogathat egy gyömbéres cukorkát a számlámra), és elhessegetett bennünket. Hát, ez egy nagyon rövid munkanap lett így:) De megnyugtattak, hogy a fizetés attól a perctől jár nekünk, ahogy a repülőnk leszállt Riyádhban, így nem izgulunk nagyon. Holnap csütörtök, már nem szerveztek semmi programot, hogy fel tudjunk készülni a kétnapos hétvégére (otthoni napokban: péntek-szombat). Majd hétfőn megyünk orvosi vizsgálatra. Ebbe is belenyugodtunk. Szóval, négy nap fizetett szabival kezdünk.

Szólni kell még a közlekedésről: reggel 8-ra az egyetem autóbusza jött értünk, délben átvitt a másik épületszárnyba, majd elindult velünk a szállás felé. Próbáltuk elmagyarázni, hogy pénzt szeretnénk váltani. Az angolt ugyan nem értette a sofőr, de a pantomimet igen, így elvitt minket egy bankba. A bankban több volt a légy, mint az ügyfél, és megdőlt az az állítás is, hogy külön bejáraton kell a nőknek bemenni: a külön női bejárat éppen renoválás alatt volt, így szépen bementünk a főbejáraton, a szaúdi férfiak közé, sorba álltunk, és beváltottuk a kis dollárjainkat. Senki szeme nem rebbent. (Az igaz, hogy suttyomban jól megnéznek minket, de mi is ezt tesszük otthon a különböző nációkkal, csak feltűnőbben.) Utána busszal haza. Az egyetlen közlekedési szabály, amit sikerült beazonosítanunk: aki hamarabb dudál, az megy előbb. Sok a horpadt autó.

Délután vettem egy félliteres alumíniumlábost, hogy teavizet tudjak forralni magamnak a villanyrezsón, és természetesen vettem mézet is (ausztrált, mert a helyi iszonyú drága, csak tudnám, milyen virágok vannak Szaúd-Arábiában, ahonnan be tudnák gyűjteni a mézet a méhek). A kisboltban már megismertek minket, és nagyon kedvesek voltak velünk.

Később meglátogatott minket Ági, aki szervezte ezt a munkát nekünk, és néhány újabb információval gazdagodtunk, elsősorban a ránk váró munka körülményeiről, de erről majd akkor, ha már megtapasztaltam.

Még mindig nincs vége: estére vendégségbe hívtak minket páran azok közül, akik már január óta itt vannak. Megnéztünk egy lakást, amit az egyik magyar családos tanár kapott a három fiával: 5 hálószoba,  7 fürdőszoba, 4 nappali a méret:) Hiába, itt sok a nagycsalád. Ha igaz, mi is hasonló dimenziókban számolhatunk, bár még nem tudunk konkrétumot a leendő szállásunkról. És alapberendezés van: ágy, beépített szekrény, berendezett konyha (persze edényeket azért kell venni), mosógép. És ezért nem kell fizetni. Néha attól félek, egyszer csak megszólal a vekker, és menni kell a Mechába:)

Mindenesetre, a tartózkodási engedély (iqama) még beletelik vagy két hétbe, és azt mondták, addig a szállodában fogunk lakni. Semmi kifogásom ellene, bár ma este, ahogy beléptem a lakásba, még sötétben apró lábak surrogása ütötte meg a hetedik érzékemet. Nem, nem nyolc, csak hat kis ízlelt láb kapirgált a csempén. Egy csótány! Szerencsére, nem az ázsiai méret, amilyet öcsémmel láttunk Isztambulban. Vagy ez még csak kisgyerek volt?:/

Előre szólok: az, hogy most minden nap bejegyzéssel kényeztetlek benneteket, nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz! Használjátok ki az alkalmat, és nyugodtan kommenteljetek:)