"Mindig csak menni és menni, és mikor elindul az ember, sohasem lehet tudni, mikor ülhet le ismét." (Rejtő Jenő)
Az úgy volt, hogy ma megyünk a vizeletleletért a kórházba. Múlt csütörtökön megbeszéltük az intézet vezetőjével, hogy reggel 8-ra értünk jön a busz.
Ennek megfelelően a fürgébbek már reggel 7-kor, a lustább (vajon ki lehet az?) fél 8-kor az étkezőben fogyasztották a reggelijüket. A szállodai reggeli ízletes, bőséges is, csak korán kell odaérni, mert nem töltik fel a készleteket (egyfajta svédasztalos rendszer ez). Mivel én sosem szoktam reggelizni, egy pici tálka kukoricapehely, pár kocka ananász, valamint gyümölcslé és tea a fogyasztásom.
8-kor már mindenki a hallban ül, izgatottan. Némi helyzetismeretre utal, hogy azt találgatjuk: jön-e értünk a busz. Fél 9-kor elkezdünk alternatív tervekben gondolkodni. Háromnegyed 9-kor felhívjuk az egyetemet. Öt perc múlva visszahívnak, mondják. 9-kor egy üzenetet ad át a recepciós: a busz vagy jön, vagy nem. Visszakérdezünk: akkor most jön, vagy nem? A válasz egy egyértelmű talán (maybe).
Na de nem olyan családból származunk mi, hogy ettől idegesek legyünk! https://www.youtube.com/watch?v=ZfXVTB9pXw0
Negyed tízkor, a legnagyobb napsütés és hőség közepette, szépen gyalog nekivágunk az útnak. Teljes fekete ancúgban. A legújabb fokozat, kiegészítő felszerelés: napszemüvegben.Mondjuk, a tegnap esti hajmosásnak így már nem sok értelme marad. Két perc elteltével csorog az izzadság a hajam tövéből, lefelé a gerincemen. És újra megyünk a porban, járda nélkül, életveszélyes autófolyamok között átkelve az úton, a magyarok megszállottságával. Nincs ám messze a klinika, negyed óra-húsz perc, útkereséssel együtt. Mert térképünk nincs, emlékekre és megérzésekre hagyatkozva megyünk, nagyjából toronyiránt. És tényleg: odaérünk a klinikára!
Ha már ott vagyunk, megpróbálkozunk a vérvétellel. Majdnem simán megy, kivéve, hogy útlevél-másolatot kérnek. Dénesről azt hiszik, a világ egyik leggazdagabb embere lehet, mert állandóan öt feleséggel mászkál a klinikára:) Ugyanis ő segít intézni bizonyos dolgokat nekünk, bár meg kell mondjam, mi gátlástalanul segítséget kérünk bármely helybéli férfiútól, és csak elvétve mutogatják, hogy nem állhatnak szóba velünk. A többségük segít, kedvesen, mosolyogva.
A fénymásolást is azonnal elkezdik. Mondjuk, két útlevél két-két oldaláról (tehát négy oldalnyi fénymásolatról beszélünk) másolatot készíteni eltart 10 percig (nem túlzok), és belekerül vagy 10-12 papírlapba. Már a megfelelő oldalak kiválasztása is komoly megfontolást igényelt, hát még annak eldöntése, hogy akkor most vízszintesen vagy függőlegesen helyezzék-e be az útlevelünket a fénymásolóba. Ezek nem egyszerű kérdések ám, hiába gondolnánk azt, a megfelelő háttérismeretek hiányában!
Utána vérvétel, nekünk szigorúan a Female (női) szekcióban. Két doktornő van: egy idősebb és egy fiatalabb, meg egy adminisztrátor. Meg elvileg egy beteg, de annak a rokonai, meg a legtürelmetlenebbek, akik benyomulnak az ajtón, szóval, van némi nyüzsi odabent. Én is felveszem a tempót, benyomulok, és bár mondják, hogy menjek ki, úgy teszek, mint aki nem érti. Kedvesen nyújtogatom a papírjaimat. Ez működik. Hamar a fiatal doktornő keze alá kerülök. Először engedélyt kérek, majd megszabadulok az abayámtól,mert szűk az ujja, nem tudom feltűrni.
Nálam ilyenkor kezdődik a rettegés: otthon a nővérkék sopánkodnak, hogy nem találják a vénámat, aztán hangosan közvetítik a folyamatot, amit én nehezen viselek. A vér látványával semmi bajom, de a sportközvetítés megemeli az adrenalinszintemet: nem tudom, a nővérnek drukkoljak vagy a vénámnak, amelyik folyton elugrik a tű elől. Itt azonban sima ügy: doktornő beszúr, vér jön, 40 másodperc múlva közli: "Nice" (Renden, minden jó.). Már csak azon drukkolok, a nagy kavarodásban tényleg az én mintámat ragasszák a beutalómra. Azt még látom, hogy az adminisztrátor próbál megküzdeni a vezetéknevemmel, de feladja, és az üvegcsére a keresztnevem kerül. Mindegy, nem hiszem, hogy még valaki tartózkodik Jazanban ezzel a keresztnévvel:)
Az igazsághoz tartozik, hogy van, aki rosszabbul járt: nehezebben tudták levenni a vért, illetve a mintát is lehet, hogy elcserélték. Mindegy, majd kiderül:) Nem aggódunk fölöslegesen.
Már csak a beutalópapírjainkat kell visszaszereznünk, arra egy aláírást, aztán máshol egy pecsétet, és már mehetünk is al-Láh hírével. Egy hét múlva eredmény:)
Említettem már, mihez kell ez az egész? Ismeritek A kakas és a pipe című mesét? https://www.youtube.com/watch?v=OfPLnoxt330 Na jó, megkegyelmezek: van egy élvezetesebb változat is, a Magyar népmesék sorozatból: https://www.youtube.com/watch?v=MLCHBf9bNLg
Szóval: kell vér- és vizeletvizsgálat (ugye, otthon már mindenféle vizsgálatot el kellett végeztetni a vízumhoz, de az itt nem jó). Azzal igényeljük az iqamát (tartózkodási engedélyt). Azzal kötjük az egyetemen a szerződést. Azzal kapunk lakáskát, telefonkártyát és internetet. Ja, és majd fizetést is.És ha majd ez mind jól meglesz, akkor tudunk elkezdeni dolgozni. És, hogy utána se unatkozzunk, majd ezután kell a 90 napos ideiglenes vízumunk helyébe igényelni egy állandót.
Az intermezzó (https://www.youtube.com/watch?v=O0wOD9TWynM) után jöjjenek a részletek az igazi légiós kiképzésről. Szóval, már úgy 11 felé járt az idő, és el kellett dönteni, hogy hazagyalogolunk a legnagyobb melegben, vagy elgyalogolunk a nem-mondom-ki-a-nevét bevásárlóközpontba, mert megfogytak az élelmiszerkészleteink. A másodikat választottuk hárman. És újra: járda nélkül, porban, főútvonal mellett, keresztezve a forgalmat, törünk előre tetőtől talpig feketében. 20 perc vad vánszorgás a legnagyobb napsütésben egy erős férfit is megtörne szerintem, de nem engem! Én fakír vagyok! Csak, amikor rájöttünk, hogy hiába keltünk át a kétszer négy sávon (zebra, közlekedési lámpa nincs errefelé), mert a bevásárlóközpont (mint az igazság) odaát van, na akkor" a gyermeknek kél káromkodni kedve". Szóval, autók között kétszer négy sávon vissza, tökön-babon (inkább: műfüvön és homokon) át, toronyiránt a bevásárlóközpont 4-es bejáratához.
Innen már minden egyszerű: még időben (értsd: ima előtt) bejutunk a Pandába, megvesszük, ami kell (gyümölcs, ecetes csipsz, gyümölcslé), fizetünk, majd üldögélünk egy órácskát a hűvösben, nem annyira a rekreáció miatt, mint inkább azért, mert az ima alatt kicsi a valószínűsége, hogy taxit találunk. Mert bármekkora hősök vagyunk is, szatyrokkal délben visszafelé nem tesszük meg egyben azt az utat gyalog, amit odafelé is csak két részletben bírtunk. Taxit találni egyszerű, haza az út 5 perc kocsival.
Mire hazaértem, kitakarították a szobát (reggel kiraktam a "Please clean the room" táblácskát). Friss törölköző, friss ágynemű. Ezért azonnal be is ájultam (jó, némi vízivást meg zuhanyozást követően), és este 6-ig aludtam.
Szeretnétek látni a képeket a hotel-lakosztályomról? OK, megmutatom. Nem 5 csillagos, de tiszta, és kényelmes. Figyeljetek:
Ahogy bejövünk, első a főzőfülke:
Tovább, balra a fürdőszoba:
És:
Jobbra hálószoba:
Ebből az ágyból kettő is van a hálószobában:
Nem kéne messzire menni a hideg Martiniért, ha lehetne inni:)
A bejárattal szemben pedig a nappali, ahol a blogot (is) írom:
Azért mondjuk kommentelhetnétek, vagy ilyesmi:) Persze, nem szeretném beosztani a szabadidőtöket, de naponta többször izgatottan nézegetem, jött-e valami megjegyzés:) Várom, mint a karácsonyt:) Vagy annyira, mint ti az új bejegyzést:)
