Az úgy volt, hogy a pörgős hét eleje után nyilván meglassultak a világ erői, ki kellett pihennie mindenkinek, alkotónak és gépnek egyaránt a sok jelentős tettet.

Kedden csak egész pici akció volt, kis vásárlás, és sok otthon punnyadás. Én nagyon jól bírom a négy fal között, sose unatkozom, inkább mindig úgy érzem, repül az idő.

Kedd este 8 körül nagyon fura hangokat hallottam a belső udvar felől, ahová a szobám ablaka néz. Ha otthon lettem volna, Magyarországon, azt mondtam volna, vihar készülődik. De hát itt, Szaúd-Arábiában, a sivatag peremén, ahol - legalábbis az olvasott források szerint - egy évben legfeljebb egyszer esik, de akkor özönvíz? Gondoltam, majd utánajárok, csak még befejezek egy emailt. Na, ebben a pillanatban egy csattanás, és teljes sötétség, ezzel egy időben az állandó zúgó hang (légkondi) is megszűnt. Helyette mint a dobpergés, kívülről. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Elhúztam a függönyt, és felnéztem az egy négyzetméternyi égboltra, amit az ablakomból látni lehet. Nagyon szürkének tűnt, de hát ilyenkor itt már sötét van. Kénytelen voltam átbotorkálni a nappalimba, és telefonon felhívtam Ágit, akinek az ablaka utcára néz. "Nálad is áramszünet van?" "Igen, szakad az eső." Hirtelen rohanni akartam kifelé, megnézni az esőt. Aztán rájöttem, hogy ahhoz be kéne öltözni. A fejem körül a legtanácstalanabb állatok zümmögtek (a mitévő legyek).  De a sors megkímélt a döntéshozás fáradságos munkájától, mert ismerős beszédet hallottam a folyosóról. Kikukkantottam, és ez az akció egy meghívásban végződött: Balázs és Adri tárgyaltak a folyosón, hogy menjünk könyvesboltba, mindjárt eláll az eső.

Így felkészültem a legócskább cipőmmel, a szokásos abayával, és ezúttal lazán csak kendőt csavartam a fejemre. Az utcán óriási tócsákban állt a víz, de már nem esett. Nekivágtunk gyalog, öt nő, három férfi az Airport Road felé. Az abayánk alját úrilányosan felcsippentettük, a mellékutcán mellettünk elhaladó autók elkanyarodtak és tettek még egy kört, mert ennyi sejtelmesen kivillanó fehér bokát biztos életükben nem hogy nem láttak, de elképzelni sem tudtak az arab sofőrök!

Először a könyvesboltba mentünk. Két dolgot is terveztünk: egy nyomtatott térképet a városról, valamint valami angol-arab nyelvkönyvet, vagy szótárt, vagy szószedetet. Utóbbit találtunk, csak sajnos, az arab szavak nem voltak fonetikus jelekkel átírva, így - olvasni az arab jeleket nem tudván - nem sok hasznát vettük volna a könyvnek. Sebaj, gondoltuk, vigasztalódunk egy térképpel. Hát, nem így lett. Balázs - aki már egész jól beszél arabul, február óta gyakorolja itt - megkérdezte az eladót, aki picit gondolkodott, elment megnézni, majd szomorúan közölte, hogy régebben volt egy-két térkép, de most nincs. Annál többet, hogy "bukra-bukra" (valamikor a nem túl közeli jövőben), nem tudtunk kiszedni belőle, de legalább adott egy telefonszámot, hogy majd érdeklődjünk.

Utána jött a mennyország számomra: beszabadultunk a papír- és hobbiboltba! Ez a könyvesbolt alatti emelet. Jaj, annyi minden van! Mindenféle füzetek, csodatollak, színes papírok, kartonok, csili-vili falidekorációk, agyagozáshoz kellékek. Csak tátottam a szám. Úgy érzem, ez lesz a veszélyzóna számomra: ebben a városban nem sok mindenre lehet pénzt költeni (a ruhaboltokról majd írok még), de a papírboltban minden van, ami engem csábít. Ágival rengeteget ötleteltünk újra az adventi és karácsonyi dekoráció ügyében, és vásároltunk is a közös házba néhány dekorelemet. Én visszafogtam magam (ha más nem is, hát a devizahitel-forintosítás gondolata kellőképpen le tudja hűteni a költekezési kedvemet).

De várt még ránk egy kisebb csoda: a forgalmas úton átkelve (nem kis mutatvány, de Balázs megnyugtatott minket, hogy nem fognak elütni, mert az itteni törvények szerint nagyon sokat, 2 millió riál kártérítést kéne fizetniük a családunknak),  egy gyümölcslét áruló kis boltba tértünk be. Különböző, ismert és ismeretlen friss gyümölcsből készítenek helyben nagyon finom italokat. Az amúgy sem magas árból az egyetemen tanító "doktorok" (ezek mi lennénk, ez a megszólítás az európai tanároknak jár) még kedvezményt is kapnak. Néhány kóstoló után mindenki kiválasztotta az aznapi kedvencét, én gránátalmalevet kértem.

Hazafelé tocsogva, nyakig sárosan, boldogan útba ejtettük még a Dubai centert, ahol vettünk a nyomtatóhoz egy kábelt, majd újabb elégedett napot befejezve, aludni tértünk.

Persze, alvás előtt én még kicsit neteztem, és tudjátok mit találtam? Az Arab News című újságban egy cikket arról, hogy kedden délelőtt a legnagyobb vezető méltóságok országszerte imádkoztak esőért! http://www.arabnews.com/saudi-arabia/prayers-rain-performed-kingdomwide

Nem tudom, Allah hallgatta-e meg a jó muszlimok imáját, vagy csak megnézték az időjárás-előrejelzést, mielőtt kitűzték az esőima időpontját, mindenesetre Jazanban sikerült:)

Elég az hozzá, hogy erről eszembe jutott egy régi dal, ami többszörösen is aktuális: https://www.youtube.com/watch?v=uuZrDhB-Xps