Kedves Mindenki!
Itt ezt az erényt már nagyon sokat gyakoroltuk. Most rajtatok a sor!
Tudom, hogy nagyon várjátok innen a híreket. Mégis, egy rövid ideig nélkülözni fogjátok a beszámolókat. Az történt, hogy hétfő reggel 8-kor kaptunk egy sms-t, hogy várnak minket az egyetemen, a Lánykollégium 2-ben. Odamentünk, fél óra alatt körbevezettek minket, kicsit még nyaggattuk a január óta ott dolgozó magyarokat, aztán át kellett mennünk sürgősen az adminisztratív osztályra, ami a város egy másik pontján található.
Így szinte semmi információval készülhettünk keddre, amikor már óráink is voltak. Ez a hét kaotikus sok szempontból, és hirtelen egyrészt sok feladatunk lett, másrészt eléggé el is fáradtunk (kár volt annyit pihenni:p). Ezért majd csak hétvégén írok részletesebb beszámolót.
Annyit előhangként, hogy nagyon érdekes:)
Ne menjetek messzire, itt holnap már hétvége lesz:)