Jelenleg ez az egyetlen dolgunk. Nem olyan könnyű, mint hinnétek.

Adott egy kisváros, látnivalók, kulturális érdekességek, sőt, a legtöbb helyen gyalogjárda nélkül. Adott egy szálloda, ahol a függönyök be vannak húzva, az ablakok eltakarva - kulturális hagyomány, hogy a nőket ne lehessen meglátni. Adott egy csapat nő, kevés helyismerettel és nem túl sok készpénzzel. Ki mihez kezd ebben a helyzetben?

Mondjuk, én netezek:) Tartom a kapcsolatot a szeretteimmel. Olvasgatok, ha már van e-olvasóm a barátaim jóvoltából:) Ugyanakkor nem akarok kimaradni a kis apró információkból, amik mennek a csoportban. Tudjátok, most szövődnek a kis szociális hálónk szálai.

Kezd körvonalazódni egyfajta napirend: végre kapunk reggelit a szállodában. Ezt szépen elfogyasztjuk, tenger idő alatt, majd az étkezőből átülünk a hallba, és beszélgetünk. 11 és dél között elvonulunk a szobáinkba. De délután négy óra felé már mindenkinek tele van a hócipője a bezártsággal, így megpróbálunk kitörni.

Tegnap lementünk a tengerhez. Kinéztünk a Google Maps-en egy parkos tengerparti részt, megkérdeztük a recepción, hogy biztonságos-e. Hívtak nekünk egy taxit. A sofőr jó ember volt (pakisztáni). Amikor kiszálltunk, nem kérte el a viteldíjat, sőt, az egyik mobilját is kölcsönadta, hogy azzal hívjuk őt, amikor haza akarunk menni. Mi magyaráztuk, hogy hétre jöjjön értünk, ő magyarázta, hogy hívjuk fel:)

Sétálgattunk egy kicsit. Sajnos, a naplementéről épp lecsúsztunk, a telihold még nem jött fel, meg kellett elégednünk az alkonyi fényekkel, a párával, a hullámverés hangjaival, és a kellemes széllel, ami rángatta az abayánkat, főleg a patentos változatot:)

A tengerparton voltak többen, de nem volt tömeg. Néhány férfi fürdött, nagyon bent láttunk egy nőt is, teljes abayában és kendőben állt a vízben. Igen, itt másképp nem mehet be nő a tengerbe. És úsznia pedig kifejezetten tilos. Természetesen, nekünk őt fotózni is tilos, így meg sem próbáltuk, higgyétek el becsszóra.

Beszélgettünk, míg besötétedett, sétáltunk, padon üldögéltünk. Hét előtt tíz perccel már odaálltunk a kávézó elé, ahová a taxisofőrrel megbeszéltük a találkozót. Persze, negyed nyolckor még nem volt sehol. Próbáltuk hívni a kölcsön mobilon, de csak az üzenetrögzítő szólt. Kezdtük kissé kényelmetlenül érezni magunkat, és vészforgatókönyveket gyártani: az egyik szerint voltaképpen annak a simkártyának a számát adta meg, amelyiket kölcsönadta, nyilván azt a számot hívjuk. A másik szerint a rendőrök fognak minket fölvenni,mert már a harmadik kört tették meg előttünk. Mert mi van - gondoltuk -, ha azt találja mondani, hogy elloptuk a mobilját? Mondjuk, ennek semmi valószínűsége nem volt, de ha már gyártunk elméleteket, hadd szóljon:) Végül arra jutottunk, ha nem jön fél 8-ig, felhívjuk a hotelünket, és megkérjük, segítsenek. Nem volt rá szükség, fél 8 előtt pár perccel befutott a taxink, nem igazán izgatta a késés:) Mi sem morogtunk, végül is a tengerparton relaxáltunk, nem időre mentünk, nem volt miért panaszkodni. Megtartottuk Rashid telefonszámát, a későbbi időkre.

Ma nagyjából ugyanaz a forgatókönyv valósult meg, annyi különbséggel, hogy délután újra sétálni indultunk a környékre. Tényleg, higgyétek el, csak az visz rá erre, hogy ne kelljen a négy fal között ülni. Mert az utcán sétálni itt teljesen szokatlan, és nem valami üdítő tevékenység. 5 körül indultunk, még mindig nagyon meleg van olyankor, bár a nap már megy lefelé. A porban gyalogolunk, és közben izzadunk az abaya alatt. Fogyókúrának és méregtelenítésnek is kitűnő:) Ezúttal férfi kísérőnk is akad, egy magyar srác, aki január óta van itt, és szintén a mi szállónkban lakik. Sok kis érdekes információhoz jutunk. Például arról, hol, milyen ételt érdemes venni a környéken, vagy hogy a helybéli férfiak mennyire tisztelnek bennünket, magyar tanárokat, "doktor"-nak szólítanak, és bízhatunk abban, hogy 1. nem állnak szóba velünk, mert félnek, 2. vagy szóba állnak, ha mi kezdeményezünk, és akkor nagyon segítőkészek. Ez eddig tényleg így is volt. Megtudjuk, hogy bár a nők számára fura előírások vannak, amelyeket sok nő vitat, ugyanis ezeket nem a Korán tartalmazza, azért a nők is megtalálják a módját, hogy érvényre juttassák az akaratukat. Például külön költözhetnek a férjüktől, vagy beadhatják a válást. Mindkét esetben a férfi nagyon rosszul jár, mert ugyanolyan életszínvonalat kell biztosítania a különélő vagy elvált feleségének, mint annak, akivel együtt él. Vagy például, a rendőrök nem állítanak meg olyan autót, amelyben női utas van, mert félnek, hogy a nő megvádolja őket azzal, hogy tiszteletlenek voltak velük, és akkor keményen megbüntetik őket. Ez egyébként más idegen férfiakkal is megeshet. Persze, ettől még nem lesz kiegyensúlyozott a két nem jogi helyzete. Hogy mást ne említsek (az abayás strandolás mellé), a nők nem vezethetnek. És ha éppen nincs otthon felnőtt férfi családtag, előfordul, hogy a tíz-tizenkétéves gyerek vezeti az autót. Saját szemünkkel láttunk egy ilyet tegnap.

Valahogy ma megint az abayaboltban kötünk ki. Miután Kati felpróbált sokfélét (már kezdjük kitanulni, hogy mire kell figyelni, bár semmi nem segít azon a tényen, hogy egy rakás műszálat kell magunkra aggatnunk), és meg is vett egyet, eljutunk az olcsó bolt (mint nálunk egy kínai piac) középpontjába, ahol felnézve a következő kupola látványa fogad minket:

Megy egy kis erkélyé:

Egy kis ízelítő abból, hogy bár kívül nagyon elhanyagoltnak látszik minden, azért belül van ám csillogás!

Kerülőúton jöttünk haza, ezúttal kissé kellemesebb környéken át, de járda itt sincs. Mindenesetre, a kirándulás után nem csak hajat és lábat mostam, de bizony az abayát is kilögyböltem a frissen vásárolt "abaya shampoo"-val, ami remélhetőleg (a felirata szerint legalábbis) megőrzi az abaya fekete színét.

Jó éjt, gyerekek, búcsúzik a Füles mára...

https://www.youtube.com/watch?v=BWiw7Rn1xMo